Alkalmazkodás - avagy a Nem Ellenállás ereje

Az alkalmazkodás a felhők fölé repített

Lehet, hogy az ismeretségi körömben ezt kevesen gondolnák rólam, de több ’elmérgesedett’ kapcsolat is van az életemben. Talán furának tűnhet az is, hogy ezek a kapcsolatok a hozzám legközelebb állókkal, a szeretteimmel alakultak ki.

Az ’elmérgesedett’ kapcsolat nálam nem azt jelenti, hogy utáljuk egymást, nem beszélünk vagy amikor találkozunk ordibálunk egymással. Csak annyit jelent, hogy a részemről érzelmi fájdalmakkal, belső feszültséggel, ellenállással és koncepciókkal tarkítottak a megéléseim ezekben a kapcsolatokban. Ezek persze nem minden pillanatban igazak az adott kapcsolatokra, mégis gyakran folyamatosnak élődnek meg. Olyan helyzetekre gondolok például, amikor nem tudok az apám felé szeretettel fordulni, mert idegesít, hogy nem figyel rám. Vagy azzal az előfeltételezéssel ripakodok rá a lányomra, hogy azért hagy szerte széjjel maga után mindent, hogy a szabadságát hangoztatva bemutasson nekem.

Ezeket olvasva lehet, hogy ráismersz néhány veled is előforduló helyzetre vagy pedig furcsállod, hogy ilyen hétköznapi dolgok is okozhatnak problémát.

Az érdekes az egészben az, hogy végiggondolva, kívülről ránézve, leírva mindez valóban nem tűnik olyan nagy problémának. Talán nem is annyira az elmérgesedett jelző a megfelelő, de a lényeg, hogy ezekben a kapcsolatokban időnként intenzív feszkó van jelen. Eleinte, amikor Byron Katie önvizsgálatait kezdtem használni, döbbenetes volt a felismerés, ahogy a bolhából elefántot csinálok. Ez gyakran teljesen ki is ütötte egy-egy negatív érzelmi viszonyulásomat. Úgy szállt el a dühöm, félelmem, neheztelésem, mintha sosem lett volna. Úgy is éreztem, hogy megtaláltam a bölcsek kövét, révbe értem, nem kevés munkával, de rendbe hozom az életem és boldogan élek, amíg meg nem halok. (Sőt, lehet, hogy a túlvilágon is a legjobb helyekre kerülök :) )

Hát nem így lett. Nálam legalábbis nem. Időszakos könnyebbséget, kicsit tágabb rálátást adtak ugyan az önvizsgálat kérdései és a válaszai, de annak ellenére, hogy ’mélyen átélve’ csináltam, hosszabb távon kiderült, hogy bizonyos érzelmi konfliktusok és hiedelmek nem oldódtak fel. A legtöbb kapcsolatom valóban harmonikussá vált. A legtöbb kapcsolatom, leszámítva a legközelebbi kapcsolataimat, a párommal, a gyerekeimmel és a szülőkkel. Bár ezeknél törekedtem a leginkább a ’megjavításra’, mégis – időről időre – ezekben a kapcsolatokban kulminálódtak az érzelmi feszültségek. Bár a másik fél belső megéléseiről csak feltételezéseim vannak, a magaméi mindenképp stresszel jártak.

Aztán ezt a stresszt elkezdtem szétszedni. Darabjaira cincálni, hogy megértsem, megéljem, hogy nincs az érzelmekkel és a velük együtt járó gondolatokkal semmi baj. Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai erre kiváló segítséget nyújtottak és nyújtanak a mai napig. Csodálatosan megélhetővé válik minden állapot, amikor ’behozom’ a jelen pillanatba és önmagában tapasztalom azt. Amikor látom, hogy egy gondolat nem más, mint pár betűkarakter, vagy mentális kép a fejemben. És hogy ezek valójában és önmagukban semmit sem képesek okozni. Amikor tapasztalom, hogy a testemben megjelenő érzés csak egy átmeneti energia, ami szabadon jön és megy. Mély megnyugvást és békét hoznak ezek a megtapasztalások az életembe, abba a pillanatba. És már megint azt érzem, hogy igen, ez az, végre révbe értem.

Majd kiderül, hogy – a francba – ez is átmeneti volt. Minden átmeneti, a megnyugvás is az volt.

Mi a fene ez? Mégiscsak valami nagy gáz lehet velem, mert ilyen felismerések, megértések, megélések után, minden megy a ’régiben’!! Vagy a módszerekben van a hiba? Miért van az, hogy akiket a legjobban szeretek, azokkal van a legmélyebb érzelmi kavalkád?

Már írtam róla, hogy kicsit leálltam az önvizsgálódással. Bár ez inkább technikai szempontból igaz, valójában folyamatos önizé van most is :)

Az utóbbi időben a kezembe került pár könyv. Habár pont elegem volt már a könyvekből, nézetekből, filozófiákból, módszerekből, és nem nagyon akartam még több infóra szert tenni, mégis belekezdtem az olvasásba.

Az első, amit kézbe vettem Dr. Máté Gábor Szétszórt Elmék című könyve. Nem csak említésre méltó ez a mű, inkább mondanám kötelező olvasmánynak, főként a leendő vagy már gyakorló szülőknek. Egyébként meg mindenkinek ajánlom, mert olyan tartalommal bír, ami lényeges az emberi működéseink – főként az érzelmi jellegűek – megértésében. Mondhatom úgy is, hogy még mélyebb szintre visz a megértésben vagy más aspektusokat tár fel, és olyan használható irányokat mutat a társas kapcsolatok területén, amelyek könnyen beépíthetők a mindennapi életünkbe.

Hogy kicsit konkrétabb is legyek, az eddig talán legfontosabb, amit kaptam a könyvtől, az a figyelem jelentősége. A figyelemmel mindig is hadilábon álltam. Gyakran kalandoznak el a gondolataim és szinte mindig eszembe jut valami, amit meg szeretnék osztani például egy beszélgetés során.

Sokat gyakoroltam a figyelmet. Például összpontosítottam egy tárgyra, próbálva kizárni a gondolatokat. Vagy meditálni, vezetve és szabadon. Gyakoroltam úgy, hogy csak hallgattam, csak a Másik mondandójára, érzelmeire, mozdulataira figyeltem.

Próbáltam ’belehelyezkedni’ a Másik problémájába, élethelyzetébe.

Mindezeket csak azért, hogy megértsem, megismerjem a bennem és a Másikban zajló állapotokat. És arra jutottam, amiben Máté Gábor is megerősített, hogy a figyelem az egyik kulcs. Ahogy rekonstruáltam pár élethelyzetemet, azt találtam, hogy a figyelem gyenge lábakon állt bennük. Ezekben a helyzetekben többnyire a Másikról és magamról alkotott előfeltételezéseimmel, ítéleteimmel, félelmeimmel, elkerülési praktikákkal, jobbítási kényszerekkel, hibássággal voltam elfoglalva. Egyszerűbben fogalmazva nem igazán voltam ott. Nem voltam jelen. Nem figyeltem.

Két hete belementem egy három napos ’teljes figyelem – totális belehelyezkedés’ gyakorlatba. Egyszerűbben fogalmazva, elmentem síelni a lányommal. Az előtörténetet most nem mesélném el. Annyit érdemes tudni, hogy azzal a hozzáállással vágtam bele a buliba, hogy nem fogok ellenállni. Megyek a történésekkel, belehelyezkedek a gyerek nézőpontjaiba, akaratába, félelmébe és bármibe, ami jön. Megfogadtam magamnak, nagyon fogok figyelni és próbálok teljesen jelen lenni, akármit is jelentsen ez.

Mondhatom, érdekes tapasztalás volt így lenni. A harmonikus jelzőt is használhatnám rá. Azért azt meg kell jegyeznem, hogy ez nem pusztán azért volt így, mert elhatároztam. A tudatosság, az elmúlt évek tapasztalatai és a tanultak mind ott voltak velem, megtámogatva a nem ellenállást.

A bizonyos pontokon ’elmérgesedő’, azaz félelmekkel, fájdalmakkal, elvárásokkal fűszerezett kapcsolatunk, ezzel a viszonyulással, teljesen mássá vált. A lányom nem változott különösebben – persze az én viszonyulásom hatással volt rá is, fürdött az odafigyelésben és az együtt-ben – , de a kapcsolat mégis sokkal harmonikusabb lett. Talán azért, mert a felőlem érkező impulzusok más reakciókat váltottak ki belőle.

Ami ebben számomra fontos, hogy tettem egy lépést, egy gyakorlati lépést a kapcsolatunk felé. És ezt bármikor megtehetem. Nem kell hozzá túl sok. Egy kis odafigyelés, egy kis belehelyezkedés, egy kis nem ellenállás.

Végül is ez nem más, mint alkalmazkodás. Alkalmazkodás stressz nélkül. A ’nem akarok alkalmazkodni’-ból az ’akarok alkalmazkodni’ kalandjába váltottam. Az egyes pillanatokban megkerestem azt, amit akkor, éppen, a szívem mélyén, valójában szeretnék. Így olyan benső válaszokra leltem, amik nem jártak semmilyen feszültséggel. Könnyedén mondtam igent kérésekre, nyitott voltam a változtatásokra és felvetésekre, megengedő tudtam lenni. Be tudtam fogadni azt, ami teljesen ellentétes volt az elképzeléseimmel. Egyszerű áramlás volt ez, amit köszönhetek magamnak és az összes, az életemet támogató erőnek.

BENSŐ VÁLASZ - EGY ÚT

Alaposabban belegondolva mindig a benső válaszokat keressük. Mindegy, hogy a szüleinket kérdezzük egy nehezebb helyzetben vagy a barátainktól kérünk tanácsot. Fordulhatunk elismert tanítókhoz, kereshetünk mestereket, hogy segítsenek vagy igazítsanak el az életünk problémás, fájdalmas vagy félelmetes területein. Tanulhatunk jobbnál jobb módszereket, hogy megleljük az útmutatást vagy elmehetünk egy jósnőhöz is.

Valahol mindegyik külső szereplő valahogyan a benső, hozzánk legközelebb álló válasz, megoldás, választás, tett felé terel. Valahol belül meghozunk egy döntést, ami éppen legközelebb áll hozzánk. Azaz találkozunk azzal a részünkkel, ami a nehéz helyzetünkből kivezet.

Ha így szemléljük a dolgot, a külső út végül is benső út. A kívülről, másik embertől jövő válasz, vélemény bensővé válik, hiszen, ha nem tudom magamévá tenni, ha nem értek vele egyet, ha nem érzem igaznak vagy jónak, akkor nem fogom használni, nem válik a sajátommá.

A Benső Választ nem úgy értem, hogy innen csak csendesen befelé figyelek, meditálok és várom, hogy megérkezzen a válasz egy-egy problémára. Bár ez sem elvetendő út. Gyakorlom időnként és szép, megnyugtató vagy éppen tettekre sarkalló válaszok érkeznek.

A Benső Válasz meglelését bármely út, személy vagy módszer elősegíti. Én azt szeretném ezekkel az írásokkal elősegíteni, hogy mindenki megtalálhassa a számára éppen legmegfelelőbb lehetőséget a saját benső válaszainak felismerésére.

Ez az út önismereti út. Néha megkérdik tőlem, hogy miért foglalkozok önismerettel. Ilyenkor igyekszem a legmegértőbben fordulni a kérdezőhöz, mert feltételezhetően csekély önismerettel rendelkezik még. Megértem, mert én is – már elég fiatalon – azt hittem, hogy tisztában vagyok magammal. Tudom, hogy mit miért teszek, mit miért gondolok, miért viszonyulok úgy másokhoz, ahogy.

Az önismereti utamon viszont rá kellett ébrednem, hogy tévedtem. Illetve keveset tudtam, szűken láttam rá magamra és a dolgokra. Ma már tudom, hogy keveset tudok, tudom, hogy alig ismerem magam, alig ismerem a gondolati és érzelmi reakcióim közvetlen és közvetett okait. És aprólékos, nyitott és kíváncsi attitűd nélkül esélyem sem lenne megismerni az emberi működéseimet.

Szerencsémre az élet kegyesen szolgált és szolgál számomra nehéz, fájdalmas és félelmetes helyzetekkel. Ez furán hangozhat, de az a helyzet, hogyha egy fájdalommentes, könnyed életem lenne, valószínűleg egyáltalán nem foglalkoznék önismerettel. Nem lenne különösebb motivációm mélyebben foglalkozni az élet dolgaival. Elegek lennének a felületes válaszok is. És az utóbbi két mondat nem ítélet azokra nézve, akik így élnek. Mindössze egy megállapítás a saját nézőpontomból.

Így azonban, a nehéz, fájdalmas és félelmetes élethelyzetek okán, foglalkozok önismerettel. A Munka és az Élő Önvizsgálatok blogomon már sokat írtam arról, hogy milyen könyveken, módszereken, tanítókon és gyakorlatokon keresztül teszem ezt.

Itt, ezen a blogon kicsit másképp, kicsit személyesebben, kicsit közvetlenebbül, a saját szájízem szerint, több saját megéléssel és személyre szabottabban igyekszem megosztani az Olvasóval, ami jön.

Szeretném segíteni az Olvasót a saját benső válaszai felé. Hiszen mindig az a legelfogadhatóbb, ami belül elfogadható. Az a legszerethetőbb, amivel nincs semmilyen belső ellenállásunk. Az a legmotiválóbb, amit belül helyesnek tartunk. Úgy a legelviselhetőbb egy helyzet, ha látjuk a mélyebb értelmét.

Mondhatják nekünk, hogy fogadjuk el, szeressük, csináljuk vagy viseljük el, amíg ezt belül, a bensőnkben, a zsigereinkben nem érezzük, addig mindez falra hányt borsó. Nem marad ott. Mindig a belső viszonyulásunk határozza meg, hogy merre indulunk, mit teszünk.

A Benső Válasz ezt a belső viszonyulást szeretné segíteni, tisztázni, érthetővé és megélhetővé tenni. Ezen csatornán módokat és lehetőségeket biztosítok, amivel feltárulhatnak a gondolati folyamataink, az érzelmi folyamataink, és ezek összefüggései. Ezáltal értelmet nyerhetnek és érzelmileg is teljes skálájukban megélhetővé válhatnak életünk különböző történései, a mély szomorúságtól a mennyei örömig, a letargiától a felszabadultságig, az elkeseredettségtől a tettrekészségig, a depressziótól az energikusságig vagy a rettegéstől a megnyugvásig.

A Benső Válasz kognitív (gondolkodáson, megismerésen alapuló) módszere, a Munka Önvizsgálat az egyik lehetőség feloldani az életünket megnyomorító tévképzeteket, hiedelmeket. Ezen kívül, az emberi működéseink megértését segítheti a Sémaelmélet megismerése is, amivel 2014 év végén kezdtem foglalkozni.

Az érzelmi tudatosodás útján az Élő Önvizsgálatok segíthetnek megélni a különböző érzelmi állapotokat tisztán, elfojtások nélkül.

A bejegyzések közt több hatékony módszert, önismereti lehetőséget, ismeretbővítő írást igyekszem megosztani, hogy mindenki megtalálhassa az éppen leginkább hozzáillőket, legszimpatikusabbakat.

Az út sokféle lehet, de úgy érzem, (végül) mind egy irányba visznek.