Alaposabban belegondolva mindig a
benső válaszokat keressük. Mindegy, hogy a szüleinket kérdezzük egy nehezebb
helyzetben vagy a barátainktól kérünk tanácsot. Fordulhatunk elismert
tanítókhoz, kereshetünk mestereket, hogy segítsenek vagy igazítsanak el az életünk
problémás, fájdalmas vagy félelmetes területein. Tanulhatunk jobbnál jobb
módszereket, hogy megleljük az útmutatást vagy elmehetünk egy jósnőhöz is.
Valahol mindegyik külső szereplő
valahogyan a benső, hozzánk legközelebb álló válasz, megoldás, választás, tett
felé terel. Valahol belül meghozunk egy döntést, ami éppen legközelebb áll hozzánk.
Azaz találkozunk azzal a részünkkel, ami a nehéz helyzetünkből kivezet.
Ha így szemléljük a dolgot, a
külső út végül is benső út. A kívülről, másik embertől jövő válasz, vélemény bensővé válik, hiszen, ha nem tudom
magamévá tenni, ha nem értek vele egyet, ha nem érzem igaznak vagy jónak, akkor
nem fogom használni, nem válik a sajátommá.
A Benső Választ nem úgy értem,
hogy innen csak csendesen befelé figyelek, meditálok és várom, hogy megérkezzen
a válasz egy-egy problémára. Bár ez sem elvetendő út. Gyakorlom időnként és
szép, megnyugtató vagy éppen tettekre sarkalló válaszok érkeznek.
A Benső Válasz meglelését bármely
út, személy vagy módszer elősegíti. Én azt szeretném ezekkel az írásokkal
elősegíteni, hogy mindenki megtalálhassa a számára éppen legmegfelelőbb
lehetőséget a saját benső válaszainak felismerésére.
Ez az út önismereti út. Néha
megkérdik tőlem, hogy miért foglalkozok önismerettel. Ilyenkor igyekszem a
legmegértőbben fordulni a kérdezőhöz, mert feltételezhetően csekély
önismerettel rendelkezik még. Megértem, mert én is – már elég fiatalon – azt
hittem, hogy tisztában vagyok magammal. Tudom, hogy mit miért teszek, mit miért
gondolok, miért viszonyulok úgy másokhoz, ahogy.
Az önismereti utamon viszont rá
kellett ébrednem, hogy tévedtem. Illetve keveset tudtam, szűken láttam rá
magamra és a dolgokra. Ma már tudom, hogy keveset tudok, tudom, hogy alig
ismerem magam, alig ismerem a gondolati és érzelmi reakcióim közvetlen és
közvetett okait. És aprólékos, nyitott és kíváncsi attitűd nélkül esélyem sem
lenne megismerni az emberi működéseimet.
Szerencsémre az élet kegyesen
szolgált és szolgál számomra nehéz, fájdalmas és félelmetes helyzetekkel. Ez
furán hangozhat, de az a helyzet, hogyha egy fájdalommentes, könnyed életem
lenne, valószínűleg egyáltalán nem foglalkoznék önismerettel. Nem lenne különösebb
motivációm mélyebben foglalkozni az élet dolgaival. Elegek lennének a felületes
válaszok is. És az utóbbi két mondat nem ítélet azokra nézve, akik így élnek.
Mindössze egy megállapítás a saját nézőpontomból.
Így azonban, a nehéz, fájdalmas és félelmetes élethelyzetek okán, foglalkozok
önismerettel. A Munka és az Élő Önvizsgálatok blogomon már sokat írtam arról,
hogy milyen könyveken, módszereken, tanítókon és gyakorlatokon keresztül teszem
ezt.
Itt, ezen a blogon kicsit másképp,
kicsit személyesebben, kicsit közvetlenebbül, a saját szájízem szerint, több
saját megéléssel és személyre szabottabban igyekszem megosztani az Olvasóval,
ami jön.
Szeretném segíteni az Olvasót a
saját benső válaszai felé. Hiszen mindig az a legelfogadhatóbb, ami belül
elfogadható. Az a legszerethetőbb, amivel nincs semmilyen belső ellenállásunk.
Az a legmotiválóbb, amit belül helyesnek tartunk. Úgy a legelviselhetőbb egy
helyzet, ha látjuk a mélyebb értelmét.
Mondhatják nekünk, hogy fogadjuk
el, szeressük, csináljuk vagy viseljük el, amíg ezt belül, a bensőnkben, a
zsigereinkben nem érezzük, addig mindez falra hányt borsó. Nem marad ott.
Mindig a belső viszonyulásunk határozza meg, hogy merre indulunk, mit teszünk.
A Benső Válasz ezt a belső
viszonyulást szeretné segíteni, tisztázni, érthetővé és megélhetővé tenni. Ezen
csatornán módokat és lehetőségeket biztosítok, amivel feltárulhatnak a
gondolati folyamataink, az érzelmi folyamataink, és ezek összefüggései. Ezáltal
értelmet nyerhetnek és érzelmileg is teljes skálájukban megélhetővé válhatnak
életünk különböző történései, a mély szomorúságtól a mennyei örömig, a letargiától
a felszabadultságig, az elkeseredettségtől a tettrekészségig, a depressziótól
az energikusságig vagy a rettegéstől a megnyugvásig.
A Benső Válasz kognitív
(gondolkodáson, megismerésen alapuló) módszere, a Munka
Önvizsgálat az egyik lehetőség feloldani az életünket megnyomorító
tévképzeteket, hiedelmeket. Ezen kívül, az emberi működéseink megértését
segítheti a Sémaelmélet megismerése is, amivel 2014 év végén kezdtem
foglalkozni.
Az érzelmi tudatosodás útján az
Élő Önvizsgálatok segíthetnek megélni a különböző érzelmi állapotokat tisztán,
elfojtások nélkül.
A bejegyzések közt több hatékony
módszert, önismereti lehetőséget, ismeretbővítő írást igyekszem megosztani, hogy mindenki
megtalálhassa az éppen leginkább hozzáillőket, legszimpatikusabbakat.
Az út sokféle lehet, de úgy érzem,
(végül) mind egy irányba visznek.